A Rexfilm mérnök csapata az RTL Klub megbízásából a Cipruson készülő LOVE ISLAND reality show installációján dolgozott, július 23. és szeptember 7. között.

A műsor helyszíne, a sziget nyugati felében fekvő Páfosz városának közelében elhelyezkedő, több mint kétszáz négyzetméteres tengerparti luxus villa.

Az előmunkálatok már a kiutazás előtti 3-4 hétben megkezdődtek, az installációs eszközök beszerzésével, a szállítandó berendezések csomagolásával, a mérnök kollégák, valamint a műszaki területen jártas installátor diákok várható feladatainak megszervezésével.

Ez nehezítő körülmény volt, mert előre nem lehetett látni, hogy pontosan milyen létszámú munkaerőre lesz majd szükség a munkálatokhoz.

Az első napok a helyszín feltérképezésével, az installációhoz szükséges kiegészítők beszerzésével teltek, majd ezt követően álltunk neki a technikai rendszer építésének.

Nagy kihívást jelentett egy teljesen idegen terepen installálni a valóság-show teljes broadcast technológiáját, közel 60 kamerát és 40 kilométernyi kábelt beépíteni, valamint folyamatosan igazodni a menetközben felmerült változásokhoz.

Nehezítő körülmény volt a 34 fokos átlaghőmérsékletben és 70%-os páratartalomban való munkavégzés.

Ahhoz, hogy időben elkészüljünk, 6 mérnök kollégánk és 12 installátorral folytak a munkálatok, természetesen folyamatosan egyeztetve az RTL Klub műszaki vezetőségével.

Örültünk az alkalomnak, hogy egy egyedi, eddig nem tapasztalt kihívást jelentő feladattal bővíthettük tudásunk és bízunk benne, hogy a jövőben is lehetőségünk adódik hasonló projektekben való részvételre.

Önnek ajánljuk

Összes cikk